Hatékonyság az innovációnak köszönhetően.
Transport Magazine

Hatékonyság az innovációnak köszönhetően.

Autószállítás: Christian Lippeck a Lagermaxnál egy MirrorCammel rendelkező Actrost vezet.

Az első új Actrost, amelyet nyitott autószállítóként gyártottak, a Lagermax használja. A Mercedes-Benz Trucks új zászlóshajójával és a műszakilag igényes felépítményekkel az osztrák vállalat vezető helyet tölt be az innováció terén egy komoly konkurenciaharcot jelentő üzletágban.

Jobb szakértőt az autószállításban, mint Franz Birgmann, nehéz lenne találni. Az 58 éves szakember az alapoktól kezdve sajátított el az üzletet. Tanulmányai befejezése és az első munkahely után a gépgyártásban váltott a tehergépkocsi vezetőfülkébe és kezdett dolgozni Straßwalchenben, Salzburg tartományban a Lagermax Autotransport GmbH-nál. Innen a járműpark-menedzsmenthez csábították és 15 évvel ezelőtt átvette annak vezetését.

Content efficient through innovation 01

55

saját telephely Európa tizenkét országában.

Ma már a kiegyensúlyozott fellépésű salzburgi 530 autószállító főnöke és szemmel tartja a számos fuvarozót is, akik önálló vállalkozóként a Lagermax megbízásából egész Európában gépkocsikat szállítanak. Nyugodt stílusa ellenére Birgmann úr a „Transport”-interjú során nem csinál titkot belőle, hogy kevés olyan terület van a közúti teherszállításban, ahol nagyobb lenne a stressz, mint az autószállítás-ágazatban. „Minden rendkívüli nyomás alatt áll a konkurencia által, a törvényben előírt keretfeltételek az EU ellenére országról országra különbözőek és az ügyfelek is egyre többet várnak el.”

Content efficient through innovation 08
Content efficient through innovation 09
Content efficient through innovation 15

Ebben a helyzetben a szállítóvállalatoknak két stratégiai lehetőségük van, magyarázza Birgmann úr: „Egyesek minden mindig olcsóbban csinálnak: olcsóbb gépkocsivezető, olcsóbb felszerelés. Mások a műszaki megoldásokra építenek, melyek növelik a termelékenységet és egyaránt biztosítják a minőséget és a bevételeket is. Mi, a Lagermaxnál a második lehetőséget választottuk és az új Actros szilárd részét képezi ennek a stratégiának, éppúgy, mint különleges felépítményeink.”

2019 októberében a Lagermax átvette az első új Actrost autószállítóként. Azóta Christian Lippeck gépkocsivezető a MirrorCammel és a Mercedes-Benz Trucks zászlóshajójának minden további újdonságával közlekedik. Lippeck úr a technika nagy rajongója. Otthon, szabadidejében egyedi motorkerékpárokat épít. „Az első autószállító MirrorCammel – ez valóban vonzza a tekinteteket! Ezen kívül a digitális visszapillantó tükör számos helyzetben többet segít a kijelzésekkel a képernyőn, mint egy hagyományos tükörrendszer.”

Content efficient through innovation 02

Vonzza a tekinteteket: Christian Lippeck büszke új Actrosára a MirrorCammel.

„Az első autószállító MirrorCam-mel – ez valóban vonzza a tekinteteket!”

Christian Lippeck, gépkocsivezető, Lagermax
Content efficient through innovation 03

Teljesen összekapcsolva, intuitívan kezelhető: Korszerű munkavégzés a kormánykerék mögött az új multimédia műszerfallal.

Content efficient through innovation 10

Az új multimédia műszerfal is elbűvölte Lippeck urat: „Szuper áttekinthető és modern. Itt minden úgy működik, ahogyan az okostelefonoknál megszoktam. Egyszerűen csatlakoztathatom a mobilomat és mehetünk is!”

A jó gépkocsivezetők és fuvarozók mindig nagy szerepet játszanak a Lagermax eredményességében. A vonzó felszereltségű tehergépkocsik segítenek vonzani és megtartani őket. „Olyan gépkocsivezetőkre van szükségünk, akik elégedettek tehergépkocsijukkal, akik képesek felelősséget viselni és akik a gépkocsit kármentesen rakodják be és ki”, mondja Birgmann úr. „Akinek egyszer egy több mint 100.000 Eurós személyautót kellett felpakolnia egy autószállítóra, pontosan tudja, hogy ez nem mindig egyszerű.”

Content efficient through innovation 11

Magas rakodási tényező: Köszönhetően a Metago felépítménynek a Kässbohrertől és a beépített hidraulikus rendszereknek, az autószállító rendkívül helytakarékosan rakodható meg.

Content efficient through innovation 12

Rugalmas rakodási rendszer: A trend az egyre nagyobb és nehezebb személygépkocsik felé mutat, ami modern felépítményeket követel.

Content efficient through innovation 16
Content efficient through innovation 17
Content efficient through innovation 18

„Autópályán és távolsági közlekedésben a Predictive Powertrain Control intelligens tempomat segíti a vezetőt abban, hogy lehetőleg üzemanyag-takarékosan közlekedhessen.”

Christian Lippeck

Az új Actrosszal a Lagermax azonban nemcsak az innovációban vezető imázsát kívánja hangsúlyozni és a gépkocsivezetőjét szerezni a vállalatnak. A szállítási szolgáltató keményen pénzt akar keresni. Példa az üzemanyag-fogyasztáson: „autópályán és távolsági közlekedésben a Predictive Powertrain Control intelligens tempomat segíti a vezetőt abban, hogy lehetőleg üzemanyag-takarékosan közlekedhessen”, mondja Birgmann úr. „Több mint 100.000 kilométer futásteljesítménynél évente és gépkocsinként minden megtakarított százalék fontos az üzleti sikerünkhöz.”

A Lagermax számára szintén döntőek az intelligens felépítmények. A vállalat olyan neves felépítménygyártókkal dolgozik együtt a szegmensben, mint a Lohr, a Rolfo és a Kässbohrer. A szakmában továbbra is érvényes az ökölszabály, hogy a viszonylag drága felépítmények és pótkocsii rendszerint kétszer annyi ideig használhatók, mint a tehergépkocsi. Az új Actros például a Kässbohrer Metago típusával van felszerelve. Köszönhetően az igényes hidraulikus rendszereknek az autószállító rendkívül helytakarékosan rakodható. Ezen kívül a felépítmény kialakítása olyan rugalmas, hogy a különböző gépkocsik hatékonyan együtt szállíthatók.

Content efficient through innovation 05

Franz Birgmann: „Filozófiánk, hogy műszakilag igényes megoldásokat találjunk, a rakodási tényező növeléséhez és a végén talán egy autóval többet vihetünk magunkkal, mint azok a versenytársak, akik csak kevés pénzt adnak ki a technikára.”

A háttérhez: Sok személygépkocsi egyre nagyobb lett az elmúlt évek során. Az egyre kedveltebb SUV-k például több helyet igényelnek magasságban és szélességben is, mint az eddigi átlagautó. A szállítási árak ezzel a fejlődéssel a szolgáltatók bánatára nem mindig tartanak lépést. Tehát műszaki megoldásokra van szükség, annak érdekében, hogy a gépkocsik meredekebb helyzetben biztonságosan és ugyanakkor helytakarékosan elhelyezhetők legyenek.

Content efficient through innovation 14
Content efficient through innovation 13

„Így néhány autó akár három tonna tömegű is lehet!”

Franz Birgmann, flottamenedzser, Lagermax

A hasznos terhelés is egyre nagyobb kihívást jelent, hiszen megnövekedett méreteivel egyre több személyautó a mérlegen is többet nyom. Ez még inkább igaz az elektromos gépkocsikra, melyek az akkumulátorok miatt lényegesen nehezebbek, mint a hagyományos személygépkocsik. „Így néhány autó akár három tonna tömegű is lehet!”, mondja Birgmann úr. Ő valamennyi vontatót már egy különösen könnyű kiegészítő előfutó tengellyel szereltette fel, hogy növelhesse a hasznos terhelést.

Mindezek a példák jelzik, hogy a követelmények egyre nőnek. Ehhez járul még az intenzív verseny is: a hangadó az ágazatban ma néhány nagy „játékos”, akik nem egyszer több ezres járműflotta fölött diszponálnak. A viszonylag magas koncentráció gondoskodik az áttekinthetőségről a szállítási áraknál. Ezt a megbízók beszerzői kihasználják, hogy minden megbízásból, ahol csak lehetséges, még egy pár százalékkal többet hozzanak ki.

Birgmann középtávon azonban az ügyfelekkel kötött hosszú távú szerződéseket tartja az egyetlen lehetőségnek arra, hogy a jövőben is be lehessen ruházni a jó felszerelésekbe. „Az olló egyrészt a megnövekedett követelmények és költségek, másrészt a piacon elérhető árak között a nem növekedhet tovább!” A flottaigazgató meg van győződve róla, hogy innovációs filozófiája a járműválasztásnál a helyes út a fenntartható siker eléréséhez: „Csak így növelhetjük egyidejűleg a termelékenységet és biztosíthatjuk a szállítás minőségét!”

A Lagermax Autotransport GmbH összességében innovatívan közelíti meg a jövőt: ma már nemcsak fuvarozóként tekintenek magukra, aki a gépkocsikat eljuttatja A-ból B-be, hanem mobilitási szolgáltatóként. A jövőt kutató műhelyfoglalkozásokon a cég munkatársai azon gondolkodnak, milyen kiegészítő szolgáltatásokat kínálhatnak a jövőben. Sokak számára a saját autó, státuszszimbólumként már nem olyan fontos, mint korábban – különösen, ha csak időnként van szükségük gépkocsira. Ez a trend új szolgáltatások számára kínál lehetőséget. Birgmann: „Ha egy magánügyfél reggel 9-kor egy autót szeretne a kapuja elé Bécsben, ezt a jövőben tudjuk kínálni, éppúgy a hozzá tartozó just-in-time elhozatalt este.”

A vállalat kibővített stratégiai iránya az ügyfélkört is tükrözi. Az autószállítók klasszikus ügyfelei mindig is a gyárak és a nagy autógyártók értékesítési hálózatai voltak. A Lagermax felkészíti a gépkocsikat a szállításra és kívánságra felszereli azokat olyan felszerelésekkel, mint az elsősegélycsomag, szőnyegek és védőhuzatok. Már évtizedek óta magán márkakereskedések, használtautó-kereskedők, autókölcsönzők valamint a nagy szolgálati autó flották üzemeltetői is a szilárd vevőkörhöz tartoznak. Viszonylag újak ezzel szemben a carsharing-szolgáltatók és a nagy online értékesítési platformok.

Content efficient through innovation 07
Content efficient through innovation 04

Központi telephely Ausztriában: A Lagermax csak Straßwalchenben egy kb. 600.000 négyzetméteres területtel rendelkezik.

A Lagermax csak Straßwalchenben egy kb. 600.000 négyzetméteres területtel rendelkezik, hogy minden ügyfelét kiszolgálhassa – egy hatalmas autóparkoló, amely a láthatárig terjed. Innen szolgálják ki az ügyfeleket egész Ausztriában és a szomszédos országokban. Naponta akár 1.000 gépkocsi kerül be a telepre. Ha minden jól megy, ugyanazon a napon ugyanez a mennyiség ismét el is hagyja a hatalmas terminált. Azonban az ingadozások időnként jelentősek, szinte lehetetlen középtávú előrejelzéseket adni. „Erre fel kell legyünk készülve, ezért is van szükségünk ilyen nagy területre”, magyarázza Birgmann.

A Lagermax azonban nemcsak a gépkocsik szállításával és átmeneti tárolásával szerez bevételt. Számos többlet-szolgáltatás szintén a kínálathoz tartozik: Ha például egy ismert osztrák üdítőital-gyártó reklámfestést szeretne, egy túlméretezett üdítős dobozzal a rendezvényekre használ személygépkocsijaira, a Lagermax segít ebben. Tűzoltóautókat ki- és átalakítottak már Straßwalchenben. A Lagermax visszavásárolt használt gépkocsik fényezési munkáit is végzi.

Content efficient through innovation 06

Az alapoktól kezdve kiképezve: A Lagermax flottaigazgatója, Franz Birgmann gépkocsivezetőként kezdte.

„Csak szenvedéllyel válhat az ember szakértővé!”

Christian Lippeck

1000

gépkocsi érkezik naponta a telepre.

A cég időközben már 100 éve létezik. Az autószállítás és az hozzá tartozó szolgáltatások ebben az időben messze a csoport legnagyobb tevékenységi körévé váltak. A cég jubileumát ezekben a hetekben ünneplik. Az események közepében: Franz Birgmann és Christian Lippeck, akinek új Actrosát a kerek születésnap alkalmából cégen belül az AT 100 számmal látták el.

Birgmann és Lippeck már több, mint tíz éve ismerik egymást. A főnök bízik a tapasztalt gépkocsivezetőben – ez az egyik oka, hogy Lippeck elsőként vezethet a Lagermaxnál egy új Actrost. Birgmann pontosan tudni akarta, hogyan szerepe a gépkocsi a sofőrök mindennapjaiban és szerinte az új Actros integrálását a flottába „mérföldkő a cég történetében”. Érezhető, hogy munkájában még mindig a személyes kapcsolattartást kedveli a gépkocsivezetőkkel és szereti a munkát a tehergépkocsikkal és azok körül. „Csak szenvedéllyel válhat az ember szakértővé!”, jegyzi meg Christian Lippeck.

Fotók & video: Alexander Tempel

A tetejére